blog2008-04-29 21:38:29Megjelenítve: 2565
 
Nem értem, miért jó csak úgy rongálni. Van valami, amit tönkretesz, de attól neki nem lesz jobb. Csak az a valami nem lesz már. (Itt nem arra gondolok, mikor valamit azért rombolnak le, mert az nem jó, pl: Sztálin szobor)
Próbáltam az ilyen rongálók fejével gondolkodni, kikapcsoltam az agyam. Már a nyálam is csorgott, de még mindíg túl intellektuális voltam hozzájuk képest. Majd megkérdezek erről egy fej nélküli csótányt, addig maradnak a saját gondolataim.
Tehát pusztítsunk! Csak úgy, mert az vicces. De ebben mi lehet a jó? Talán a dolog illegalitása, hogy én most olyat csinálok, amit nem szabad. Mondjuk ezzel az erővel a női wc-be is mehetnék pisálni, mert azt sem szabad és az milyen izgi. Tehát ezek ennek szellemében összegyűlnek, mert egyedül általában még egy nyitott wcajtóba sem mernek belekötni, olyanok, mint a cigányok. Megvagyunk elegen, csináljuk! Törjünk, zúzzunk! Legtöbbször sajnos ki sem derül, hogy ki csinálta, marad a kár. Pedig sokszor nem lenne nehéz kideríteni, hogy ki volt, csak oda kéne a helyszínre vinni az orrunkat és annál fél méterrel távolabb nézni. Nini, megvan! Legjobb esetben ilyenkor megtéríttetik a közvetlen anyagi kárt aztán csókolom. Mondom legjobb esetben, ha egyáltalán hajlandóak ezzel foglalkozni, de nem szoktak. Mert rongálás van, volt és lesz is. Majdnem olyan, mint Lenin, kárt ezzel is okoznak, csak még nincs rongálás-szobor. Nah ja, ledöntenék azt is. Tehát a rongálás ellen nem lehet tenni semmit, mert az úgy van ugye, a sok műveletlen barom az rongál és kész. Mi meg széttárjuk a karunkat és megjavíttatjuk (ha megjavíttatjuk) és sajnálkozunk, hogy nem lehet mit tenni. Ez aztán a megoldás! Csak ne csodálkozzunk, hogy ilyen hozzáállás mellett könnyen hátbarongálhatnak minket is 500 forintért.
Meg kell keresni, aki csinálta és a tökeinél fogva felkötni valakit, úgy rugásmagasságba. Aztán hajrá, amíg le nem szakad (ha ribanc, akkor esernyő fel, kinyit és már meg is van a rögzítési pont). Persze ha túléli, meg kell térítenie a kárt. Ha nem, akkor a családjának (főleg, ha még nincs 18). Ha ez iskolában történik, akkor én már a legkisebb rongálásért is kirúgnám, vagy elintézném, hogy megbukjon, ne érettségizhessen. Majd megtanulja a rendet, érdekes módon az emberek nagy részének sikerült.
Persze a kár megtérítése után az általa vásárolt anyagokkal megjavíthatja, amit tönkretett. Ha nem ért hozzá, felbérelhet egy mesterembert, de legyen a rongáló a segédmunkás! A saját munkáját majdcsak megbecsüli.
Jó is lenne... Ehelyett az van, hogy tönkretesznek valamit, kb 5 perc lenne elintézni a dolgot. Ehelyett tovább van passzolva a dolog másnak, neki meg nincs ideje vele foglalkozni. Végül is hadd csinálják, ez teljesen normális viselkedés. Aki ilyet csinál, az segíti őket. Remélem, legközelebb az ilyen (vagy pl az autója) kerül sorra. Csak kár, hogy ezek buták ahhoz, hogy párhuzamot vonjanak. Amíg pedig büntetlenül lehet csinálni, addig csinálják, mert vicces. Persze ha mondjuk elkapnék egy firkálót, amint éppen a házunk oldalát fújja és kicsit megrongálnám, tuti, hogy engem vennének elő, mert miért bántom szegényt, biztos így fejezi ki az érzéseit, meg mennyire rossz neki, már majdnem emo. Végül is, majd veszek neki festéket hozzá, mert akkor jobb lesz neki. A rongálás nem társadalomellenes cselekedet, nem is kell ellene fellépni. Mert nincs rá idő, ugye. A rongálásokat kijavítani meg pénz. És egyébként is, akkor tenni kéne valamit, a bégetéstől nem szűnnek meg ezek a dolgok.
De nem kell ám feltétlenül a wccsészét kitépők, a firkálók félholtra verésével kezdeni -bár erősen támogatom ezt-, már az egy apró előrelépés, ha a szemetelőnek szólsz. Előbb-utóbb csak történik valami...
http://blog.htmm.hu/link/?id=4520 db komment.



blog2008-04-26 12:32:32Megjelenítve: 2622
 
Nézegettem a keresőszavakat, amivel a blogomra találtak. Megnézném azt az embert, aki a "nagy pina vágás" kifejezést használta. A "megment minket a teszkó" is furcsa defektusra vall. Gratulálunk!
http://blog.htmm.hu/link/?id=4512 db komment.



szozat2008-04-22 21:24:54Megjelenítve: 8471
 
Ne linkeld az MTI-t, mert jön a rézfaszú bagoly és...
De inkább idézek, mti.hu a forrás:
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
Jó, akkor nem fogom őket linkelni, ezt meg főleg nem (itt találtam ezt az okos szöveget).
Tehát ne linkeljen ön az MTI-re! Legalább a Föld napján ne...
http://blog.htmm.hu/link/?id=4500 db komment.



blog2008-04-22 00:39:01Megjelenítve: 2760
 
Nah, ez is megvolt. Mármint a CM. Kicsit sokan voltunk, de az a jó. Igaz vonulás közben nem annyira értettem velem egyet. Négy sávnál szűkebb úton "kicsit" bedugult és lehetett tolni, meg sátrat verni és aludni egy fél órát. Persze mi nem dudáltunk, kurvaanyáztunk, csak akkor, mikor az átlag autóst utánoztuk. A vonulás remek alkalmat adott arra, hogy kipróbáljuk, észre vesznek-e 1000 biciklist. Igen, észrevesznek: mármint 15-ből 1. Integess nekik és figyeld az arcukat: a nagyjának fel sem tűnik, hogy van ott valami. Néha az utas észreveszi, nagy ritkán a sofőr is. Az vagy anyázik vagy visszainteget. A legjobb egy szőke ribanc volt, majdnem elütötte a szervezőket szándékosan. Mondjuk az a taxis sem panaszkodhat, aki ráparkolt egy zebrára, utána a kiszálló utasa meg a bicikliseket szidta. De a biciklis fegyelmezett állat, csak kiröhögtük.
Nem mentem sokat, 30km -t mutatott az óra, mikor hazaértem. Nem mentünk Fanniba enni, mert nem tudtuk, hol van. Így viszont csökkent a kilométerek száma és a déliben ettem gyrost. Hazfelé a vonaton szopás volt. Kevesen voltunk a bringás vagonban (több kedves utas nem fedezte fel azt sem, hogy van) és még aludni sem lehetett, mert ha Siófokról kell visszabicikliznem, akkor viszont nagyon meg fog nőni a kilométerek száma.
A legdurvább az egész napon egy -egyébként egész normális- mammer volt, akivel még odafelé, a vonaton találkoztam. A vonat végében -bringaszállító nem lévén- volt ő is és a bringája is. A déliig utazott és nem tudott a Critical Massről. Mármint semmit nem tudott. Nekem kellett felvilágosítanom.
És a legjobb az egészben az emelés volt.
http://blog.htmm.hu/link/?id=4493 db komment.



idegesít2008-04-19 11:00:12Megjelenítve: 11464
 
Mit nem ismersz fel, az integrál-jelet?

Ez most egy enyhe célzás volt az analízis-tudásunkra?
http://blog.htmm.hu/link/?id=4480 db komment.



blog2008-04-17 00:07:36Megjelenítve: 2948
 
Hát, megvolt a Paganfest is. Szép felhozatal: Korpiklaani, Einsiferum, Moonsorrow, meg minden. Rohadtul vártam már.
Ezért egészen hamar előrejutottunk a 3. sorba, de hamar el is hagytuk. Rékát rugdalták, engem meg haraptak. A helyünk kellett. Persze az lett a vége, hogy elmentünk onnan, mert ennek semmi értelme. Azért jól felbasztam magam, de úgy rendesen, mint egy idegbeteg állat. A hasonlat pontos.
Ilyenkor sajnálom, hogy a szüleim még megpróbáltak igazi férfit nevelni belőlem. Ebbe a szerepkörbe beletartozik -többek között-, hogy nőt nem ütünk meg, ezért a könyököm nem fejezte be a lendülést. De megbántam. Túl rendes vagyok még mindíg, pedig ezek nem szolgálnak rá. És lelkiismeretfurdalásom sem kellene, hogy legyen, mert egy nőt ütöttem meg. Egy nő nem viselkedik így. Tehát ez nem is nő. Akkor viszont a "hardver mostmár biztonságosan eltávolítható". De ha nem nő, akkor még is mocsoda az ilyen? Szerintem pinával rendelkező emberi lény. Hát igen...biológialiag nem különböznek, főleg nem félhomályban. Mert az igazi nő egy nézésével le tudja venni a férfiakat a lábáról, "aurája van". Az ilyennek meg maximum szaga.
Ezt leszámítva a koncertek jók voltak, csak kicsit elfáradtam. Hazaértünk az első vonattal, én mentem fürdeni aztán dolgozni. Bent sikeresen feltelepítettem egy vírust (aztán hetes explorereket 16 másik gépre). A vírus a saját gépemre ment. Mostanra újratelepítettem és végre a Debian is beköltözött. Végül is volt ürügy lepakolni a vinyóról és rendesen partícionálni. A 16 ie (és az útban lévő felhasználók) miatt meg kisebbfajta ínhüvely-gyulladást kaptam, de már múlik. Ezeknek a hatására tegnap korán feküdtem le. Délután négykor. Fél kilenckor még felébredtem és megjavítottam az icecastot, hogy újra legyen zene.
Most meg megint álmos vagyok. Jah, és fekete zokni van rajtam.
http://blog.htmm.hu/link/?id=4470 db komment.



rendszám2008-04-16 23:54:58Megjelenítve: 5456
 
IZU-069
15:45, ma. Majdnem ott, ahol lesodortak az útról. Némi veszélyeztetés és szabálytalan előzés után még bebizonyította, hogy mennyire tudja a KRESZt.
Közel előzött, olyan fél méterre, mikor észrevette, hogy ez feltűnt még rám is húzott. Szándékosan, hadd lapuljon a biciklis.
Ennek hatására megtippeltem persze az édesanyja foglalkozását, sőt, még tippeket is adtam az unalom elűzésére, ha ketten vannak. Közben integettem kedvesen, de hogy el ne fáradjak, csak egy ujjal.
Erre ő reagált. Először azt hittem, hogy ki akar szállni, de nem. Félrehúzódott a demszkibunkók mellé, úgy 30 centire és mosolygott a tükörbe. Jó sokág tartott, mire leesett, hogy arra számít, hogy én majd (szabálytalanul) jobbról akarom előzni. De sajnos nem lett igaza. Aztán még átment egy piroson is. Azért egyszer kíváncsi lennék, hogy egy ilyenre mit kommentál a mellette ülő ribanc. Lehet be kellene elé állnom gyalogosan keresztbe, hogy megpróbál e elütni. Vagy inkább szabadabban értelmezni a "megvan a rendszáma" kifejezést...úgy, hogy itt nálam.
http://blog.htmm.hu/link/?id=4460 db komment.



idegesít2008-04-15 14:14:08Megjelenítve: 11555
 
Mintha már elhatároztam volna, hogy fáradtan semmit sem fogok csinálni. Nem tartottam be. Enek hatására most éppen 140GB-t backupolok.
Történt ugyanis, hogy sikerült egy játékhoz szükséges megoldás helyett vírust letöltenem. De persze ahelyett, hogy gyanakodtam volna, vagy bármi, elindítottam. De nem ám virtuális gépben, az luxus lenne. Tisztára mint valami r1 -es user, okosan.
Ennek hatására persze némi kerregés és néhány (sok) hibaüzi után kifagyott az explorer.exe. Aztán újraindult és kifagyott...
Egy darab adware volt mindössze a gépen, semmi más. Persz az irtása nem sigített. Hát sebaj, akkor javító telepítés. Enek hatására nem történt semmi. Hát sebaj, akkor felrakom tisztán. Most meg megkeveredtek a meghajtó betűjelek (D és C, egy lemezen vanak és nem partícionáltam). Ennek nagyon megörültem, főleg, hogy nem is lehet megváltoztatni a rendszerpartíció betűjelét. Tehát most a backup után partícionálni fogok...
Szeretem a microsoft termékeit, mert nem szívok velük.
Where do you want to kurva anyád?
http://blog.htmm.hu/link/?id=4450 db komment.



pigtúra2008-04-14 12:06:55Megjelenítve: 13206
 
Nekem a windows nagy kedvencem. Ismét megörvendeztetett, mert tudja, hogy szeretem és ezért ő is örömet szeretne neklem szerezni.

Hulyevindoz
Kattint, nő. Csak nem mint a spamban, mert itt a kép és tényleg megnő.

Egyébként ez azért remek különösen, mert kb 5 perc, amíg leáll és 7 perc, amíg újra használható lesz. A gyakorlat meg 45 perces. Köszönöm.
http://blog.htmm.hu/link/?id=4440 db komment.



blog2008-04-10 23:02:56Megjelenítve: 3219
 
Végre. Tegnap megkaptam az új ADSL modemet. Ezt tekinthetjük úgy, hogy sikerült a dolog. Ha azt nézzük, lett olyan modem, amit tudok használni és anyagilag nem is buktam rajta. Ez jó.
De ettől függetlenül ott van még az a nagyon furcsa békéltető testületi ülés, meg egyáltalán: ezek a dolgok miért nem automatikusak? Miért kell a már meglévő jogaimért harcolnom? Minden esetre amíg nem így van, harcolni kell, mert ha már maga a csatározás elviszi a kereskedőnek azt a hasznát, amit a te átbaszásoddal szerzett, az már jó. Ha a kedves vásárló palánkon történő átjuttatása veszteséges lesz, akkor nem fogja csinálni. Másképp szerintem nem lehet.
Azért örülök ennek a sikernek... ;]
http://blog.htmm.hu/link/?id=4432 db komment.



idegesít2008-04-06 14:59:48Megjelenítve: 12114
 
Igen, tudtam. Nem vagyok bűnös. Mostmár hivatalos formában is megkaptam. (Pontosabban megkaptam már régebben, csak még nem postoltam). Tehát az ellenem indult szabálysértési eljárást megszüntették. Hogy milyen szabálysértést követtem el? Lesodortak az útról. Mert én figyelmetlenül közlekedtem, mikor az ütközés elkerülése miatt fékeztem. A rendőri logika szerint ennek így biztos van értelme, én gondolom túlképzett lennék oda. Annál is inkább, mert feltűnnek ilyen érdekes dolgok, amik a figyelmetlen közlekedésnél sokkal durvábbak, de szeretett faszkabátjaink leszarják. Persze, ha nem csak meglátnák, hanem észre is vennék, akkor intézkedi is kellene, de az nem jó, mert akkor dolgozni is kell.
Tegnap a motorosok valamiért felvonultak. A Nyugatinál is. A motorosok után, de a rendőrségi felvezetésen belül ment egy quad. Ez azért érdekes, mert ha jól tudom, azokat még mindíg nem lehet forgalomba helyezni, csak forgalom elől elzárt területen közlekedhetnek. Szerintem a Nyugati tér nem olyan. De ha ettől eltekintünk, azért az feltűnhetett volna a közvetlenül mögötte haladó, rendőrautóban ülő agyhalottaknak, hogy a quaddal valami nincsen rendben. Nem ér le a földre a négy kereke. Vagy leér a földre a négy kereke, de akkor nem quad, mert annak nem hat kereke van. Emberünk a két hátsó kerekére kiemelte járművét és úgy haladt tovább. A faszkabátokat ez nem zavarta. A nyereg mögött volt két kicsi kerék (olyasmi, mint a bevásárlókocsikon szokott lenni), hogy ha túlságosan megemeli a marha az elejét, ne feküdjön rá a quad. Nem baj, ez így szabályos. Köszönjük szépen. Szolgálunk és szopatunk. Vagy mi a szlogenjük ezeknek (a korrupciót bele kéne venni, mint fő tevékenységet)...
http://blog.htmm.hu/link/?id=4425 db komment.