szozat2007-05-31 10:43:50Megjelenítve: 9500
 
Érdekes dolog hülyével vitatkozni. Pedig a vita elején még értelmes vitapartnernek tűnt, de aztán rájöttem, hogy tévedtem. Mondjuk elég egyszerű volt. A témaindító az volt, hogy miért ment tönkre a szünetmentes tápegység (tippem: noname)(legalább a mögötte lévő gépet megvédte). Rövid időn belül kiderült, hogy a számítógép a hibás. Szerinte egy normális számítógépnek ki kéne bírnia, ha pl 20 másodpercre elmegy a villany. Amelyik gép nem bírja ki, az szar. Szar a mikró és a hifi is. Ellenben a CNC az nagyon korrekt gép, mert van benne CMOS elem. De nem ám olyan szar, mint a számítógépben, hanem sokkal jobb. Ha a vitában hozott példában "kiveszem azt az elemet", akkor azonnal lesz benne második, sőt, harmadik is. Olyat meg nem ér mondani, hogy "megszűnik a CMOS tápellátása, mert olyan sosem fordul elő. Megtudtam még azt is, hogy az összes tápellátással kapcsolatos problémát meg lehet oldani egyetlen túlfeszültségvédővel. Az, ami a szünetmentesekben van, az nem jó, az nem olyan (Hogy nem milyen, azt nem tudtam meg.). Mindegy, nem olyan, ezt el kell fogadni. Az olyan megoldás az, ha egy túlfeszültségvédőt építesz be a konektor elé, mert az összes számítógép tápegysége szar. Viszont ha megvan a túlfeszültségvédő, akkor nem kell szünetmentes, mert túlfeszültség nincs, a feszültségingadozásnak, áramkimaradásnak még a fogalma sem létezik. Ebből kifolyólag ezek -mint nem létező jelenségek- elő sem fordulhatnak, mert a Neon Kft (e-on) annyi szabványnak felel meg, és még azért is fizetett egyszer, mert az ő hibájából leolvadt a hűtő. De kimaradás, ingadozás az nincs. És egyébként is, már az tiszta hülyeség, hogy olyan, hogy szünetmentes tápegység létezik.
Megtudtam ám egyéb okosságokat is: nem érti, hogy miért nem elég az embereknek a 386 -os gép, mert neki volt egy olyan. Persze a saját gépébe kért -és kapott is- memóriabővítést, de ezt azért, mert ő dolgozik a géppel (előtte akkor nem dolgozott?). És egyébként is az informatikus a hülye, mert nincs RAM modul az összes slotban. Viszont neki van egy ismerőse, aki CNC-ket javít és nagyon jó szakember, pedig nem is végzett semmi iskolát. Viszont nem érti, hogy miért kellenek egyre erősebb számítógépek az embereknek, mikor a CNC-ben mikrovezérlő van.
Értem. Azt hiszem, legközelebb is kell beszélnem ezzel az emberrel, mert többet tanulok így, mint itt Szegeden két félév alatt...
http://blog.htmm.hu/link/?id=3313 db komment.



pigtúra2007-05-29 21:14:09Megjelenítve: 13661
 
A mai esti mesét, kedves gyerekek, ma én fogom prezentálni. A mai mese terjedelme és értelmi színvonala jól jellemzi pl a vizsgaidőszakot is. A címe: Sorozatgyilkos.

Jó éjszakát, gyerekek!
http://blog.htmm.hu/link/?id=3306 db komment.



blog2007-05-26 18:19:52Megjelenítve: 3299
 
Vigyázzatok este a vonatnál! Tegnap este kétszer rosszul menesztették a vonatot, kishíján balesetet okozva. Előbb Martonvásárban, az utasok még szálltak le, a forgalmista már indított is, az autókban ülők ordítottak oda, hogy mi történt... A második durvább volt. Velencénél, itt szolgálat sincs, szóval a kalauz meneszt. Meneszt, a vonat indul is, utas egyik lába a földön, másik még a vonaton. Nem sok kellett volna, hogy pofára essen. Akkor meg vagy begurul a vonat alá, vagy nem. A kalauz ezt az apróságot észre sem vette. Remek...
http://blog.htmm.hu/link/?id=3291 db komment.



blog2007-05-24 22:02:41Megjelenítve: 3265
 
Akartam írni ma arról, hogy mennyire tetszik, hogy ilyen idő van, meg jól érzem magam, erre sikerült úgy megfájdulnia a hátamnak, hogy a földről a laptopot nem tudtam felvenni. Állni -igaz kicsit görbén- legtöbbször tudok. Holnap meg ZH, irány Szeged. Remélem, nem lesz ennyire rossz, mert különben kénytelen leszek szembesülni azzal, hogyha nem akadálymentesített a GTK épülete, akkor vagy feljutok vagy nem. Vagy inkább múljon el. Vagy felmegyek biciklivel. Ugyanis azon a legkényelmesebb jelen állapotban...
http://blog.htmm.hu/link/?id=3281 db komment.



idegesít2007-05-21 21:59:30Megjelenítve: 12593
 
Miért van az, hogy elvégezz egy iskolát néha táltosi képességekkel kell, hogy megáldjanak? Ha az előadó belebaszna a kurva kurzusfórumba egy linket, akkor már nem kéne találgatni. Jó, persze, én is nekiállhatnék nyomozni, vagy elmehetnék valami furi médiumhoz, de akkor is. Ha már vizsgakurzus és azt sem tudom, hogy a tanárt eszik e vagy isszák, akkor egy linket igazán befirkálhatna. Tart vagy 10 másodpercig. Arról már álmodni sem merek, hogy a kurzusfórumba történt beírásról meg értesítést kapjak mailban, mert az csak egyes TOsok kényszerképzete, hogy még a faszomat is az ETR-re verem.
Ma derült ki (kurzusfórumra meg nem egész egy hete került fel), hogy csütörtökön lehet menni írni egész féléves anyagból. Remek. Ha nem megyek, rá egy hétre mehetek mindent vagy semmit játszani: vagy 20 pontot kapok, vagy semmit. Aztán már kezdhetek is sakkozni, hogy lesz e hozott pontom, vagy mizu. Harmadszori olvasásra már kb értem a pontszámítást is, de biztos én vagyok a hülye. Meg persze rohadjak meg, mert álmomban zombivá válva nem írtam fel a véremmel a matek tanszék URLjét a szobám plafonjára...
ÁÁÁ, miért nem lehet olyannak tekinteni a hallgatót, amilyen, miért nem lehet elhinni, hogy nem táltos, decsak még nem is zombi, csak egy lusta szerencsétlen, aki nem akar nagyon lemaradni a tanulmányaival...
...vagy ha már ETR, az arra szolgáló helyre fel lehetne vezetni a dolgozatírások időpontját, esetleg még a helyét is (írhatnám ezt amúgy a korrupciótudományokkal kapcsolatban is, de azt inkább tanulom, mert abból meg a gyakzh belelóg a vizsgaidőszakba, mert az jó).
http://blog.htmm.hu/link/?id=3274 db komment.



pigtúra2007-05-20 14:57:23Megjelenítve: 13847
 
Még jó, hogy akciós...

http://blog.htmm.hu/link/?id=3260 db komment.



idegesít2007-05-16 21:57:41Megjelenítve: 13126
 
Voltam ma a projektvetélkedő országos döntőn. Nagyjából én hangosítottam az egészet, pedig full külsősként mentem oda. Mondjuk lelkileg felkészültem rá, elég nagy volt erre az esély. De ezt alapból nem postolnám. Inkább a helyezésekkel van bajom: volt egy csapat, ami cigányokból áll. Elég szar volt a prezentációjuk, nem a magyar nyelvnek megfelelően hangsúlyoztak (cigányok ugyebár...), tartalmilag sem volt egy nagy durranás. Gondoltam majd lesznek utolsók, vagy utolsó előttiek (azok csak azért, mert cigányok), erre negyedikek lettek. Fasza. Persze mindenki negatívan diszkriminálja szegény eltévedt brazilokat...
http://blog.htmm.hu/link/?id=3253 db komment.



idegesít2007-05-11 20:12:45Megjelenítve: 13040
 
Most már biztos vagyok benne, hogy nem százasok errefelé a GTKsok. Beszéltük meg egy (másik) tanárral a ZHt, erre nyugodtan benyögte, hogy "...de csekket és hitelkártyát elfogadok". GTK egy faszt; KTK! Korrupciótudományi Kar, itt is a Gyakorlati Tanszék lehet...
http://blog.htmm.hu/link/?id=3247 db komment.



szozat2007-05-09 22:33:50Megjelenítve: 9663
 
Kisz kínai jön Magyar fordít madzsar ócó jó. Gyors is, ha akar, ócón, jó. Aztán meglepődünk, hogy mik vannak a boltokban...

Kínai fogamzásgátló leírása

"Köszöni a miénk cég hogy Ön választja miénk által gyártódott fogamzódás gátlásos pirula. Kérni hogy nagyon fontos ez a tájékozató hogy Ön elolvasni és utasítások fenntartani. Nem fenntartja miénk cég nem tart felelosség de más esetben nem tart felelosség fenn szintén."

"Pirula rendszerben nyelése naponként este vagy reggel meggátolódik hogy Ön belees a teherbe. Ha nem rendszerben nyelés, elofordulása Ön belees a teherbe növekedett valószínuséggel bír. A pirula evése vízet követéssel valósul meg, úgy jó. Pirulát megharapni nem kell, a maga teljességében nyelendo bele Önnek szevezetetében. Nem használ hashajtó rossz mert Ön teherbe lehet beleesve ha felszívódás elotti hasmegy. Nem hany magatol, nem jó. Teherbe beleshet ha hany maganak ujjatol. Van étel gátolja pirula effektus. Nem eszi ilyen etel pirula nyelésének elotte és után 2 óra minimum."

"Beveszese pirulanak harom hetet egyszerre rendszeres, utana követot vár, hogy Ön vére folyása kezdodik. Ez áltánosságot megvéve egy hét. Egy nap vére folyása követot pirula ismét nyeldes. Összes ido négy hét ami menzesz ciklus és Ön nyeldes pirula három hét és nem nyeldes egy hét."

"Ha kihagy pirula nyelése nem csinál szexuális dolog egy hét. Egyéb eshetoség Ön belees a teherbe. Ha kihagy ketto pirula nyelése nem csinál szexuális dolog következo ciklus kezdete egy hét után való."

"Mellékes effektusokkal van: Ön elhány magát, elso esetnél kivérezi magát nem megfelelo idopontál (dátum), feje szédül, hasa fáj, érének dagadása, fájás Ön testének változatos pontokjai, extreme lehetségesség szorszálnövekedés Ön testének helyein Önnek kényes és esztétitikátalan."

"Fontos! Nem nyeldesi pirula annak esete alkalmával hogy Ön korábban beleesett a teherbe és teher állapot azóta fennáll Önnek! Nem nyeldesi pirula annak esete fennforog hogy Ön hím: kizárólagos csak nostény nyeldes pirula. Nem nyeldesi pirula amikor Önnek mája elégtelen vagy Önnek szíve ritmusosan zavart."

"Egyéb mellékes effektusokért és kockázat mértékekért kérdezodjön Önnek orvos vagy gyógyszert készíto szakember."

"Reméljük jól használ. Köszönünk Önnen bizalom neki miénk cégnek hogy miént terméket Ön nyeli."


Szerintem ez nem valódi, mert ha jól tudom a gyógyszerek tájékoztatóját is engedélyeztetni kell és így -ócón jó- nem hiszem, hogy hagyják, hogy forgalomba kerüljön. Bár, ha van közgazdász a közelben, akkor már csak pénz kérdése. És akkor jönni kisz kínai nyomtat pénsz sokat ócón, jó, caaak néked.
A következő táblázatot meg itt találtam. Figyeljétek, kisz kínai nem is olyan ócón nyomtatta azt a pénzt, csak a felét sikerült ócón jó lefordítani... és akkor még mindíg ott a vezeték nélküli kábel.

http://blog.htmm.hu/link/?id=3233 db komment.



blog2007-05-04 19:50:34Megjelenítve: 3809
 
Van úgy, hogy az ember érzi, hogy hatalmas balfaszság, amit mondanak neki, de megcáfolni nem tudja, mert még nem elég kiterjedt a tudása hozzá.
Nah ez volt velem ma mikroökonómia előadáson. Mondott érdekes dolgokat az előadó: nincs olyan, hogy egy vizsgára nincs már hely, csak olyan van, hogy kevés pénzt ajánlottál fel azért, hogy valaki leadja a vizsgát, hogy te felvehetsd. Nekem erről az jutott eszembe, hogy a kettes vajon mennyibe kerülhet. Meg ennek kapcsán megértettem, hogy miért van az, hogy mindenki megvesztegethető. Ha már ilyeneket tanítanak, nem csoda. Azt, hogy a környezetvédelemmel kapcsolatban miket hordanak össze, már nem is említem. Ha ezeken múlna, már nem lenne oxigén. Sem.
http://blog.htmm.hu/link/?id=3226 db komment.



blog2007-05-01 13:54:48Megjelenítve: 3781
 
Tegnap előtt megraktam a Mártírokat. A szembeszél és enyhe emelkedő ellenére (szerintem) remek átlagot mentem, 30 felett meg már az autósok is máshogy viselkednek, jobban megadják a tiszteletet a biciklisnek. Csak egy érdekes eset volt:
Mikor felsorakoztam a balra kanyarodó sávba, egy nő egy Miniben elkezdett mögöttem dudálni. Nem lehetett látni, hogy éppen melyik sávban megy. Hátranéztem és lengettem a kezem, hogy én mostan nagyon indexelek. Duda újra, hátrafordulás, anyázás a nem létező bajszom alatt, megint lengetem a karomat, hogy index. Volt szemebjövő, megálltam. Nő a Minivel mellém, az egyenesen menő sáv harmadát elfoglalva. WTF, gondoltam. Erre a Sóstói Stadiont kereste. Remek alkalmat talált, hogy útbaigazítsam, de azért kb arra elküldtem, a stadion mellett meg majdcsak felfedezi, hogy ott van (nem hiszem). Aztán a vasúton nyújtottam egy rövidet, hogy ne legyen izomlázam.
http://blog.htmm.hu/link/?id=3200 db komment.



blog2007-05-04 13:16:32Megjelenítve: 3754
 
Voltam ilyen szentfazékképzőben.
Persze odafele voltak előítéletek ezerrel. De aztán kellemesen kellett csalódnom. Tele volt messziről is faszfejnek néztek ki, közelről meg nagyon, de még ezek is tudtak viselkedni. Lehet azért, mert ha valami hülyeséget csinálnak nem leordítják a fejüket, hanem kiemelik a többieknek, hogy mit csináltak, így hat a közösség önszabályozása. Hatékonyabb, mint gondoltam. Ha lenne ilyen full deviáns gyerekem, lehet inkább ilyen környezetben szeretném tudni, mint redesben. Azért ezt az istenmajmolást hagyhatnák, mert nem áll jól. Főleg úgy, hogy: bibliai idézet, bibliai idézet, X (gyk: kereszt), bibliai idézet, fradi poszter. Most akkor Jézus bácsi vagy focihuligánok? (mondjuk nem tudom, melyik a jobb...)
http://blog.htmm.hu/link/?id=3211 db komment.



blog2007-05-01 12:54:27Megjelenítve: 3790
 
Ma van a munka ünnepe. Sosem értettem én ezt... a munkát semmittevéssel ünnepelni? Olyan, mintha disznóvágáson sültcsirkét ennénk. Vagy csak én érzem így?
Persze az emberek kitódulnak az utcára, ahol van sör, forralt bor meg egyéb alkalmak a pénzköltésre, aminek igazából semmi értelme sincs, viszont sokba kerül. Miért nem lehet értelmesebbre "használni" azt a rengeteg embert? Jó, nyilván nem lennének ennyien, de legalább lenne értelme is. Én kicsit a Föld napjáoz hasonlítanám, ahol lehet mindenféle okosságokat csinálni. Persze a faültetés már megvolt akkor, meg már kicsit későn is van, de pl lehetne játszóteret rendbetenni. Mint annak idején általános iskolában: apukák megjelennek egy vödör szerszámmal és a játszóteret megjavítják. Anyukák addig összeszedik a szemetet a gyerekekkel, ügyesebb anyukák jólnevelt gyerekekkel festhetnek is. Legalább a gyerek is tanul valami hasznosat és a "majálison" elköltött pénznél kevesebb lett elköltve, az is hasznosan.
De ez már nem divat. Mármint az, hogy apuka egy vödör szerszámmal megy és megjavítja azt, ami elromlott (akik néha néznek híradót emlékezhetnek arra is, mikor ennek fényében egy idős bácsi ment ki megjavítani a padot egy parkba -a nyugdíjából megvette az anyagot- köszönetképpen meg mehetett előzetesbe, mert biztos rongált...). Ez az apuka-kép már nem divatos. Apuka lassan olyan lesz, mint anyuka. Fájdalomcsillapítót szed, jó, hogy nem sminkeli magát, szerszáma meg már nincs is, mert úgy is csak a tv előtt rohad. Bármit megcsinálni, az meg már fáj. A gyerekei meg lenézik azt, aki mégis csinál valamit, meg akar valamit tanulni, mert ez nem trendi. Most vettem észre, ezzel az írással is hova lyukadtam ki: ebbe még bele sem gondoltam, de most, hogy így belegondolok lehet van benne valami. Nem trendi dolgozni, okosnak lenni, ezt tudtuk eddig is. De hogy ez a május 1 ennyire beleillik ebbe a képbe. Legyél birka, ezt hangsúlyozzák. Van is politikai rendezvény bőven. Már értem. Lófasz lesz itt, nem felújított játszóterek...
http://blog.htmm.hu/link/?id=3190 db komment.